Ezt a beszámolót január elején kértem egy sporttárstól, hadd osszam meg Veletek:

 

“Dani Kettlebell csoportjába még 2013-ban kezdtem el járni.

Fiatalon versenyszerűen sportoltam és így a negyvenes éveim közepe felé közeledve is fontosnak tartom a jó és erős fizikumot, ami tapasztalatom szerint a jó pszcihikai, szellemi teljesítőképeséghez, terhelhetőséghez, végeredményben a jó életminőséghez is elengedhetetlen, különösen a kor előrehaladtával.
Habár rendszeresen végeztem és végzek kiegészítő kondíció karbantartó mozgásformákat (futás és úszás) egy idő után mégis egyértelműen hiányozni kezdett egy erőnövelő – vagy legalább is fenntartó -, a vázizmokat is karbantartó edzéstípus. Sok éven át jártam konditerembe is, de ennek monotonítása, sok esetben sajátos szubkultúrája miatt ezzel már több mint tíz éve felhagytam.
Dani edzései nagyon jól kombinálják a stabilitást, a megszokottat az új elemekkel. Nagyon jól működik a havi edzéstervek folyamatosan növekvő terhelése azután váltása. Különösen kedvelem az új – crossfit típusú – gyakorlatokat, ideértve a saját súllyal, medicin labdával, illetve clubbell-el végzett gyakorlattípusokat. A közösen, illetve párosan- felváltva – végzett gyakorlatok is nagy inspirációt adnak, a köredzések pedig extra változatosságot biztosítanak.  Dani jó érzékkel és empátiával terheli a csoportjait rugalmasan változtatva az edzésmennyiséget és pihenőidőket, ezáltal kihozza belőlünk a maximumot, anélkül, hogy elvenné a kedvünket a túl nagy terhelés által.
Az edzések kondíció és erőnövelő eredményei hamar megmutatkoznak akár más kiegészítő sportok (pld sielés, szörfözés) akár hétkoznapi tevékenységek (utazási bepakolás, vásárlás cipelése etc.) során. A közös, rendszeres  kemény edzés jó közösséget is épít, amit külön programokkal is (közös vacsorák, burgerezések, nyári tábor) is erősít Dániel.
Számomra Dani heti két edzése a hetem egyik alappílére, mindenkinek aki odafigyel fizikumára és ezt még jó hangulatban és csapatban is szeretné tenni, tiszta szívvel ajánlom ! “
Share this Post!

About the Author : Dániel Túry